Üdvözöljük az Újpalota Sportegyesület honlapján!


A Shorinji Toraken Ryu néven ismert harcművészet történelme

A Sho-rin-Ji jelentése fiatal erdő temploma és a rendszer születésének helyére mutat, amelyet Kínában találhatunk ma Honan Provincia néven. Itt kezdődött a rendszer fejlődése először Chu’an-fa néven, melynek jelentése, az ököl útja. A Tora-ken (tigris ököl) a rendszer agresszív természetére utal, és azt szimbolizálja, hogy ha már a harc elkerülhetetlen, akkor elsöprő erővel támad, megelőzvén az ellenfelet. A Ryu (formalizált harcművészet, harcművészeti út) pedig a megjelölése annak, hogy egy harcművészeti rendszerről van szó.

A Shorinji Toraken Ryu rendszer észak Kínába a Wei provinciába vezeti vissza gyökereit, amelyet ma Honan Provinciaként ismerünk. Az alapok kialakítása nagyrészt a Sau-Lin Szu (Fiatal erdő templom) szerzetesein keresztül történt. Egy önálló ágazatként indult a Kínai Chu’an Fa (Ököl útja) rendszerből kiválva. A Chu’an Fa alapjai pedig, egy templomból indultak a Hao-Shan hegységből (Shangshon, Song-Sham) a Sung hegységrendszerből. Nagyjából negyven mérföldre található a hegység az akkori Lo-Yang városától, amely a Wei királyság fővárosa volt. Ezt a templomot tartják a rendszer alapító helyének. Több mint ezer templom volt ebben a provinciában. Sok templom leégett a Buddhizmus űzés idején a 8. és 16. század között, de ezek közül sokat újra építettek. Az alapító templom a jó elhelyezkedése miatt, nagy biztonságot nyújtott a Mongol betolakodók elől, ezáltal az ott lakó szerzetesek nyugodtan élhették életüket meditációval töltve. Ez időkben a Buddhizmus volt a fő vallás a Wei királyságban. A templom viszont lehetett akár Taoista is, vagy a kettő keveréke, de az egyik valószínűleg dominánsabb volt. A Taoizmus és Konfucianizmus előbb volt Kínában, mint a Buddhizmus, de az előbbi kettő sok követőt veszített, és csak a Taoizmus nyerte vissza státuszát hosszú idő után. A Buddhizmus mind a Taoizmusból és Konfucionizmusból vett gondolatokat, hogy megerősítse tanait Kínában.

A Buddhizmus sok évszázadon keresztül terjeszkedett Kínába. Valamikor az 5. évszázadban érkezett Bodhidharma (Tamo) Kínába. A kínai box már Tamo érkezése előtt is létezett, de azt mondják, hogy ő volt az, aki bemutatta az erősítő gyakorlatokat a szerzeteseknek. Azt, hogy ezek a gyakorlatok tartalmaztak-e harccal kapcsolatos mozdulatokat, nem tudni. Volt egy harci rendszer ez időben, amely sokkal rendezettebb volt, ennyi biztos. A rendszer, amely kimagaslott akkoriban a Tiszteletteljes Ököl Módszer volt, ami a Buddhista tanítások miatt kapta nevét. A Mongolok akkoriban, vagy uralták Észak Kínát, vagy közel álltak hozzá a harcok során, amelyek több száz éven át tartottak. A Mongol megszállás ideje alatt volt a Yuan korszak, amikor is 1279-től 1368-ig sok hadúr menekült az alapító templomba, hogy elbújjanak a mongolok elől és ott alapítsanak ellenállást. A rendszer az öt alapító hadúr öt különböző rendszeréből alakult ki, amelyek magukba foglalták a Kínai box állatokra alapuló öt alapstílusát, amelyekre alapul ma már minden box rendszer. A fő rendszer tartalmazta a Sárkányt: gyors támadásokkal és ugrásokkal, a Tigrist: karokra és csípőmozgásra alapozott mozgás, a Leopárdot: fürge ugrásokra és földharc technikákra alapozva, a Kígyó:  folyamatos mozgások és erős támadások megállás nélkül, és a Daru: karok és lábak nagyívű támadásaira és földrevitelekre alapozva.

Soji Yang, egy hadúr volt a rendszerünk alapítója, 1377 körül tudomásunk szerint. Az ő saját harci rendszere magába foglalt sok kéz és láb technikát, de a hosszú botot is. A szerzetesek békések voltak, a tanaik az elfogadást tanították, ezáltal semmilyen ellenkezést nem mutattak a hadurak felé. Cserébe a hadurak biztosították a szerzetesek nyugalmát és biztonságát. A hadurak miután megalapították a harci iskolájukat, elkezdték a rendszerüket, olyan fiatal embereknek tanítani, akik segíteni akartak az ellenállásnak a Mongolok ellen. A szerzetesek pedig, a tanaikkal és ruházatukkal segítették az ifjú harcosokat. A Taoista és Buddhista szerzetesek természetesen utaztak is, hogy tudják terjeszteni tanaikat. Kezeiket mindig imádkozó pozitúrában tartották utazásaik során. A harcos szerzetesek kettő okból tartottak a békés testvéreikkel: az első, hogy megvédjék a pacifista szerzeteseket, a másik, hogy ők is tudják terjeszteni tudásukat a Kínát megszálló Mongolok ellen és ezáltal ki tudják szorítani őket. Amikor néhány szerzetes nagy tudással és erővel küzdött, elterjedt, hogy minden szerzetes erőszakos harcos. Akkoriban sok titkos társaság létezett, ezért találták ki a harcos szerzetesek a ma is használt köszöntésünket,(ahol a jobb öklünket a bal tenyerünkbe helyezzük) szimbolizálva az imádkozást, és mégis jelezvén hovatartozásukat. 1644-ben a Manchu, (Qing) Ching Dinasztia, átvette a hatalmat Észak Kína felett utoljára, trükköket és harci tudást is bevetve. Soji Yang rendszerét tanították ezután szerte Kínában olyan mesterek, akiknek a neveit sajnos nem tudni. A rendszert a Pau Chu’an és Long Tong Pei iskolákhoz lehet kötni abból az időszakból. Az ősi rendszer fejlődését továbbá a kínai kézre alapuló, Tang Su és Kong Su rendszerekhez is lehet kötni. A rendszer ezután eljutott Koreába is, ahol ezután az ottani Tye Kwan-nal keveredett, amely az ugrásairól és rúgásairól volt híres, ezáltal kialakult egy egész erős önvédelmi rendszer.

A Kínai-Japán (Sino-Nippon) háború alatt, Korea harctérnek volt használva mindkét fél által. Ezalatt a háború alatt lett ismert Korában az Aiki Jutsu és az Okinawa Te, amelyek technikáit beépítettek ezután a saját rendszerükbe. A sok keveredés után megalapult a Shaolin Ji Tetsu Ken Ryu (Fiatal Erdő Templom Vas Ököl Rendszer), ami a Koreai Hapkido-hoz hasonlítható. A rendszernek akkor Yong Dong Po-ban Koreában volt a székhelye. Ez a város dél-kelet Koreában található japánhoz közel, az akkori Silla királyságnak ismert területen. A Silla királyságot (100-900-ig) ekkorra már legyőzte a Koryo Dinasztia (900-1400-ig), amelyet később magába foglalt a Yi Dinasztia, ezáltal egyesítve Koreát. A rendszer utolsó nagy változása Koreában történt, Soji Kooh C. Kim vezetése alatt. 1954-ben Soji Kooh C. Kim Japánban keresett gyógyászati segítséget, amely a háború után Koreában nem volt elérhető. Japánban a rendszer Kooh Ha Shaolin Ji Tetsu Ken Ryu-ként lett ismert, mint a kínai Chu’an Fa egyik ágazata. Ez lett később a Kamishin Ryu rendszer atyja.
A Japánok 1922-ben szövetségeket alapítottak, hogy regisztrált diplomákat tudjanak biztosítani az oktatóknak. Minden harcművészet besorolást kapott a rendszerének megfelelően, mint például a Kara-Te: nagyrészt ütések és rúgások egyvelege, Ju-Jutsu: dobások és földrevitelek, Kobudo: fegyverekkel foglalkozó rendszer és a Kempo Jutsu, vagy Sogo Budo: kombinált technikák összefoglalása. Japánban a rendszer úgy lett alakítva, hogy megfeleljen a Japán besorolási formáknak. A rendszer a törvényei által lett definiálva,(Kami-Shin-nek, avagy Isteni-Szív-nek nevezték) és szerepelhetett, mint „Üres Kéz Út” vagy „Ököl Út”-ként (Kempo, Kenpo). Sogo Budo-nak, avagy Kombniált Harci Útnak számít a rendszer.

*A „Kempo”-ra lehet hivatkozni úgy is, hogy az „Ököl útja”, vagy mint „Kombinált Művészetek”
*A Kenpo is használt Japánban az „Ököl Útjára”
*Az „Ököl Útja” Koreában Kwon Do
*Az „Ököl Útja” Kínában Quanfa vagy ősi megfelelője a Chu’an Fa
*A Jitsu megnevezés pedig a lágyabb technikákra utal a Japán Ju-Jutsu (Ju-Jitsu)- ból.
A Japánok hiába tartották a rendszert „üres kéz”(Kara-Te)-nek, csak az Okinawa-i művészetek kaphatták ezt a besorolást. Soji Kooh nem volt hajlandó kombinálni az ő harcművészetét a Japán harcművészetekkel, ezért egy zárt Dojo-ban tartotta az edzéseit, megtartván az aiki jutsu, kéz és láb formátumot. A rendszer neve ekkor Shorinji Tetsu Kempo a rendszer összetettségére utalt, és ezáltal elfogadott lett az All Japan Karate Way Szövetségben, és az All Japan Ancient Fighting Way Szövetségben. Amikor Kooh C. Kim mester tudta, hogy nincs sok ideje hátra, magához hívatta Japánba Ifj. Albert C. Church-öt, aki a Shorinji Tetsu Kempo-ban volt tanítványa. Japánban Mishima Shi, Shiozuka-ken-ben találkoztak újra 1967-ben, ami a kiinduló pontja volt az amerikai kapcsolatnak egy ősi ázsiai harcművészethez.

Soke Kooh C. Kim mindenki meglepetésére Albert C. Church mesternek adta az Örökség Tekercsét, amely több mint 600 évnyi örökösödést tartalmazott. Ennek az volt az oka, hogy Church mester volt az egyetlen, aki úgy tanította a rendszert, ahogy azt Soji Kooh-tól tanulta (immáron 16 éve) még Yong Pong Do-ban Koreában. Fiatalon Soke Church tanult Daito Ryu Aiki-jujutsut, Sagaru Yokohto-tól, aki Sokaku Takeda tanítványa volt. Soke Church kettő évet maradt Japánban ezután, köztisztviselőként az amerikai hadsereg képviseletében, ami alatt Hakko Ryu-t tanult annak alapítójától, Ryuno Okuyama-tól. Ezzel egyidőben még Iadio-t, Judo-t és Jujitsu-t is tanult Soke Siyogo Kuniba-tól és Motobu Ha Shito Ryu-t Soke Kuniba és Teruo Hayashi-tól.
Miután Soke Kuniba átvizsgálta az örökség tekercsét, a Shaolin Ji Tetsu Ken Ryu rendszert, amelyet Church sajátjává tett (Kanda Ha) Kamishin Ryu néven, szponzorálva lett a Japán Harcművészeti Szövetségnél. Egy Kínai, Koreai és Japán gyökerekkel rendelkező művészetként van elismerve. A Japán hatóságok (Nippon Karate Do Seishin Kai Bizottság Shihan), figyelembe véve Soke Kuniba szponzorságát és az örökösödési papírokat, kettő feltételt kötöttek a rendszer létrejöttéhez. Az első az volt, hogy Kuniba mester adjon másodlagos akkreditációt Church mesterek a Shaolin Ji Tetsu Ken Ryu Karate Do rendszerben a Nippon Seishinkan Kokusei Sogo Budo Renmei fennhatósága alatt, Nippon Kobudo Kamishin Ryu (Ősi Japán Harcművészet Isten Szív Rendszer) néven. Egy különleges diplomával lett prezentálva Church mester, mely bizonyíték arra, hogy ő a Nippon Kamishin Ryu Sokéja (vezetője), hachidan (6.-dan) ranggal. Kooh mester korábban Shaolin Ji Tetsu Ken Ryu Karate Do-ban Church mesternek Kudan (9. dan) rangot adott. A második feltétel az volt, hogy Church mesternek el kellett érnie a Godan (5.dan), Shihan rangot Motobu Ha Shitoh Ryu Nippon Kobudo Karate Seishin Kai-ban. 1969-ben Teuro Hayashi (6.dan) a Seishin Kai vezetője meg is adta ezt Church mesternek. 1969 Májusában Church mester visszatért Amerikába, hogy fejlessze és terjessze a Kamishin Ryu-t, Shaolin Ji Tetsu Jitsu-t és a Motobu Ha Shitoh Ryu-t.

1970-ben Church mester megalapította a Nippon Kobudo Rengokai USA-t, Siyogo Kuniba mester a Japán szponzora jóváhagyásával.1971-ben minden Nippon Kobudo Rengokai USA iskola a Kamishin Ryu-t kezdte oktatni, amely a Shaolin Ji Tetsu Ken Ryu utóda. Ezt a rendszert használták a Kyu-k és Dan-ok vizsga alapjául is Amerikában és Japánban is. Ez azért volt, hogy elkerüljék a konfliktusokat és legyen egyfajta egységesség a Church mester által vezetett szövetségen belül. A rendszer, amit Kamishin Ryu-nak nevezünk Church mester szerteágazó tanulmányainak egyvelege volt. Japánban többfelé szakadt a Kamishin Ryu: volt Kamishin Ryu Karate Do, Kamishin Ryu Ju-Jutsu, Kamishin Ryu Kobudo és Kamishin Ryu Kempo. Az ő rendszere magába foglalta a Nippon Kobudo Rengokai-t, az Amerikai Hapkido Szövetséget, és (egy külön forrás alapján) egy összevont rendszer, amely megtartotta a Kínai,Japán és Koreai gyökereit, melyet Shorinji Tetsu Kempo-nak hívtak.

Dr. Ronald James Cherry volt a fő instruktora és vizsgáztatója, Soke Church művészeteinek 1975-1980-ig. Sajnos 1980-ban Soke Church meghalt. Soke Church halála után Dr. Cherry magánéleti okokból megalapította az Amerikai Kempo-Karate Szövetséget, és azon belül a Shorinji Toraken Do Sogoken Do Kempo Jutsu rendszert. Ez egy sokrétű rendszer, mely magába foglal több évszázadnyi és generációnyi tudást és változást, továbbá sok anyagot, amelyet Dr. Cherry tett hozzá, az ő tanulmányai alapján. Dr. James Ronald Cherry Moorseville-ben született Észak-Karolinában 1947.Május.19.-én. Először 1957-ben találkozott harcművészettel, amikor csatlakozott YMCA Judo csapathoz, és nagyjából három évig járt oda. 1960-ban egy szeminárium által elkezdett érdeklődni a karate után. Felkereste John Clements Shotokan Karate mestert és box instruktort azzal, hogy szeretne a tanítványa lenni. Cherry heti kétszer járt Clemets sensei-hez Statesville-be, de Clements sensei is járt heti egyszer Moorseville-be Cherry-nek magán órákat tartani. Sensei Clements egy kiváló tanárnak bizonyult, miként tudását ő is keleten szerezte. Tanai kifejezetten önvédelem orientáltak voltak, nem profi ringbe valóak. Cherry pedig kiváló tanítványnak bizonyult, ő volt az első tanítványa Clements mesternek, aki elérte nála a barna övet, majd később a feketét is.

1965-ben Cherry bevonult katonának az Oak Ridge Katonai Létesítménybe, Észak-Karolina Oak Ridge városában. Nagyon jól érezte magát katonaként és már kettő év alatt megszerezte a Zászlóalj Főtörzsőrmester rangot. Ezt azóta rajta kívül senkinek sem sikerült elérnie ilyen rövid idő alatt. Az iskola százötven mérföldre volt az ő harcművészeti instruktorától, ígyhát muszáj volt keresnie más mestereket, hogy folytatni tudja harcművészeti tanulmányait is. Így talált rá Tae In Yun hatodik danos Chi Do Kwan Tae Kwon Do mesterre, akivel két hetente találkoztak edzésekhez Oak Ridge-ben.

Cherry csatlakozott az Amerikai Karate Szövetséghez is, aminek a vezetője Chung Koo Kim volt hetedik danos mester, New York városából, aki Yun mester vendége volt. Cherry 1967-ben végezte el a közép iskolát, és ekkor kezdte el gyógyszerészeti tanulmányait a Wingate Főiskolán Észak-Karolina, Wingate városában 1969-ig. Ez idő alatt folytatta harcművészeti tanulmányait vendég instruktorként Yun és Kim mesterek alatt Charlotte-ban Észak-Karolinában.
Charlotte-ban találkozott Takio Yamura-val, aki sok fegyvernek és keleti művészetnek volt a mestere. Egyedüli Amerikai tanítványaként tanult Yamura mestertől a Kobudo (fegyverismeretek) rendszert kettő évig, napi kettő órát, heti hat napon át.

1969-ben Cherry iskolát váltott és átment a Dél-Karolinai Orvosi Egyetemre Charleston-ba, ahol tovább folytatta gyógyszerészeti tanulmányait, és harcművészeti tanulmányait is. 1971-ben lépett be hivatalosan is a katonaságba, a Fort Jackson kiképző bázisba, ahol elvégezte az alapkiképzést, majd onnan tovább lett küldve Fort Devens-be, Massachusetts államba. Itt is sok neves harcművésszel találkozott köztük, Al Hawksford-al, aki Taek Won Do mester volt és Kínai boxxal is foglalkozott. Hawksforddal közösen alapítottak iskolát a bázison kívül.
Cherry 1973-ban szerelt le, és ezután visszament gyógyszerészeti tanulmányaihoz Charleston-ba Dél-Karolinába, ahol 1975-ben végzett. 1982-ben doktorált, mint gyógyszerész.

Charleston-ban találkozott Dr.Cherry, ifj. Albert C Church Nagymesterrel, aki Kim C. Kooh-tól örökölt egy sok mindent magába foglaló rendszert. Gyorsan Church magántanítványává vált. 1975-ben lett Dr.Cherry a vezető vizsgáztatója és instruktora a Nippon Kobudo Rengo-Kai-nak (NKR) és az Amerikai Hapkido Szövetségnek (AHKF) egyaránt. Ez idő tájt betegedett le Church mester, ami miatt nagyon limitáltak voltak a képességei, és ezért csak néhány tanítványnak tartott magán edzéseket. Dr.Cherry volt a fő vizsgáztató, és technikai vezetőként is szolgált, mind az NKR-nak, mind az AHKF-nek egyaránt, Church betegsége alatt. Mindent, amit Church örökölt Wang mestertől, Cherry vitt tovább, mert miután úgy tűnt, hogy Church mester meggyógyul,1980.Június.23.-án sajnos életét vesztette.
Church mester sajnálatos halála után, Dr.Cherry megalapította az Amerikai Kempo Karate Szövetséget (AKKA), hogy tovább adhassa és fejleszthesse tudását, melyet sok mesterétől kapott élete során.
1982-1985-ig Dr.Cherry civil oktatóként, ellenterrorizmust és SWAT jellegű kiképzést oktatott Fort Gordon-ban a Társadalmi Szolgáltató Intézetben Georgia államban, ahová a világ minden részéről jöttek kiképzésre. Sok embert képzett ki, állami és rendfenntartói körökben egyaránt, Nem Hagyományos Személyi Harcból (UPC), fegyverek használatából, ellenterrorizmusból és személyvédelemből. A UPC képzései továbbra is elérhetőek szemináriumi szinten harcművészeknek AKKA szövetségen keresztül.

Rangjai amiről tudni:
10.dan Shorinji Toraken Do Kempo Karate,
7. Dan Goju Karate Do, Goju Ju-Jitsu és Kobudo.
5.dan  Motobu-Ha-Shito-Ryu Karate Do, Motobu-Ha-Shito-Ryu Karate Do, So Rim Sa Churl Kwon Do, Hapkido-Tang Soo Do, és Nippon Kamishin-Ryu Karate Do.
Dr. Cherry életre szóló tagjai az Amerikai Fekete Övesek Szövetségének, ő az Amerikai képviselője az Olasz Goju Ryu Szövetségnek, és a Nemzetközi Fekete Övesek Szövetségének.
2000.Március.18.-án Soke Dr.Cherry elvégzett egy örökösödési ceremóniát, mellyel átadta a Shorinji Toraken Ryu rendszert és az Amerikai Kempo Karate Szövetséget Ray Ferrell (Kyoshi)-nek. Ezzel lényegében Ray Ferrell lett a jelenlegi család feje (Nidai Soke) második generációs Sokéja a Toraken Ryu rendszernek. Ferrell úr 1983 óta személyi tanítványa Soke Cherry-nek. Ferrell úr rangjai: 10.dan Shorinji Toraken Do Sogoken So Kempo Jutsu, és 1.dan Goshin Do-ból és Arnis-ból, utóbbit Remy Presas-tól tanulta.Továbbá van képzése Tai Chi-ből, Chi Kung-ból, Irom Palm-ból (Vas Tenyér) és tradícionális Kínai gyógyszerészetből.


*Úgy gondoljuk ezek voltak a rendszer alapítói és mesterei, de tudni illik, hogy a régi időkben ezek nagyrészt szájhagyomány alapján terjedtek, így sajnos a közelmúltban történtekben lehetünk csak biztosak:
*1. Yang első Soji-ja a rendszernek (Kéz/Láb/Hosszú bot) Sau Lin Szu Chin Chen
*2. 1377-től Pa Ming Chu’an ( Nyolc Kos Feje)
*3. Shaolin Szu Tang Su Dao, „Pa Ming Chu’an” ( Az öt állat alapú stílus amely tartalmazta a Tigrist, Sárkányt, Leopárdot, Darut és Kígyót.)
*4. Vezető -1679- Yon Ho Chin  Honan Provinciában, Kínában. Rendszer: Sau Lin Szu Chen Chuan Fa.
*5.  Vezető -1751- Lee Ho Chin a Chekaing Provinciában, Kínában. A rendszer neve változatlan.
*6. Vezető -1814- Lee Chi Kooh ő vitte a rendszert Kínából, Ingeibe Koreába. Rendszer: So Rim Sa Churl Kwan Do (Tang Soo Dua).
*7. Vezető -1881- Kin Chi Kooh Yong Dong Po-ból Koreából vitte a rendszert Japánba.Rendszer: Shorinji Tetsuken Ryu vagy Shorinji Tetsu Kempo.
*8. 1967- ifj. Albert C. Church. Rendszer: Kamishin Ryu, Shorinji Tetsuken Ryu (Shorinji Tetsu Kempo), (Nippon Kobudo Rengo Kai).
*9. Dr.James Ronald Cherry. Rendszer: Shorinji Torakendo Sogo Kendo Kempo Jutsu, American Kempo-Karate Association.
*10. Ray Ferrell (Soke). Shorinji Toraken Ryu / President of the American Kempo-Karate Association.
Jegyzet: A referencia könyvek, legtöbbször egyeznek dátumokkal és egyéb tényekben stb.- de előfordul, hogy nem ugyanazokat írják. Például az örökösödések és a születési dátumaik a vezetőknek nem mindig tűnnek pontosnak. Ahogy több információhoz jutunk a rendszerrel kapcsolatban természetesen frissíteni fogjuk mi is az adatbázisunkat.

Információ Források:
A panorama of 5000 years: Korean History: Nahm, Andrew C., PhD; Hollym International Corp.;
Atlas of the World: Fullard, Harold, MSc; Ottenheimer Publishers, Inc. Cherry, Dr. James Ronald, Soke;
Comprehensive Asian Fighting Arts: Draeger, Donn F. and Smith, Robert W.; Kodansha International;
China, A Macro History: Huang, Ray; M. E. Sharpe, Inc.;
China, A New History: Fairbank, John King; Belknap Press of Harvard University Press;
China Yesterday and Today: Coye, Molly Joel and Livingston, Jon;
Bantam Dictionary of the Martial Arts: Frederic, Louis; Charles E. Tuttle Co., Inc.;
Korea, A Handbook of: Korean Overseas Information Service, Ministry of Culture and Information;
Sambawa Printing Co., Ltd. McKay, John, deceased, verbal history greatly appreciated;
Rise and Splendor of the Chinese Empire: Grousset, Rene';
University of California Press Spirit of Shaolin: Carradine, David; Charles E. Tuttle Co., Inc.


TwitterG+LinkedInDigg

Kereső

SZJA 1%

Támogass minket adód 1%-ával!

Adószámunk:

19807056-1-42


A már előre kitöltött 1%-os nyomtatványt
ide kattintva letöltheted.

Az oldalt készítette és üzemelteti:

Webneked! - (nem csak) Informatikai Portál


Hallgasd kedvenc rádiódat a neten, akár mobilon is!